Családállítás

Szeretettel köszöntöm, Angel vagyok!

A közgazdász és kommunikáció szakos bölcsész végzettségem mellett, tanultam meg a szellemi szakmák több területét. 20 éve kezdtem el foglalkozni a szellemtudományokkal és 17 éve dolgozom a szakma területén. Azóta sokrétű tanulmányt folytattam, hogy minél több területen tudjak segíteni a hozzám érkező embereknek. Kiváló Tanítók, mesterek segítettek utamon, akikre mindig hálával szeretettel gondolok. Életem szilárd vallási és hitrendszeri alapjainak lerakását szüleimnek köszönhetem. Nehéz gyermekkorom lelki pásztora a székesfehérvári Prohászka Ottokár templomba ismertette meg velem a Biblia tanításait és a szellemi törvényeket. Azóta, hiszem, tudom, tapasztalom, hogy a fizikai világon túl létezik egy felsőbbrendű rendező teremtő erő, mely hatással van minden napjainkra, életünkre, sorsunkra. Vallásfilozófiai tanulmányaim világossá tették számomra, hogy minden vallás a szeretetről szól, legfeljebb mi emberek értelmezzük másképp.

Született médiumként, gyorsan megtanultam a jóslást, numerológiát, szellemgyógyászatot, pszichotronikus szellemsebészetet. A Családállítás útjára a természetgyógyászat tanulmányaim vittek, ki kerülhetetlenül. Bioenergetikus, szimbólumterapeuta és fülakupunktúrás addiktológus szakmákat választottam a természetgyógyászat területén.

2013-ban ismerkedtem meg a családállítással Veszprémben Kovács Éva és Kőszeginé Ticz Mariann tanításai során váltam Családállító terapeutává. Bert Hellinger tanítsai nyomán. Aki Fantasztikus lélekgyógyászati segítséget adott az emberiség kezébe, azzal, hogy Német református pap és pszichológusként a reverenda levetése után megalkotta a Családi mezők rendszerhibáinak korrigálását. Tanító lélekgyógyász és családállító terapeuta, aki a Teremtő kegyelméből ma is él és dolgozik.

Hitem szerint úgy élek és dolgozom, hogy ami rajtam segít, és segített utamon, az életemben, a sorsomban, az egészségemen, az más embereket is segíti és gyógyítja a lélek fejlődésének útján és a fizikai egészségében életében, sorsa fordításában.

Családállító terapeutaként saját és mások tapasztalatai során ismét visszaigazolta a sors számomra is, hogy gyógyulni, csak három szinten lehet igazán. Test, lélek és szellem szinten. Megmutatta számomra, hogy súlyos egészségügyi, párkapcsolati, egzisztenciális, generációs elakadásainkat legtöbb esetben a családi mezőnkben kell keresni és az őseink és szellemi vezetőink segítségével korrigálhatjuk. A csodás oldások után pedig elindulnak a gyógyulási folyamatok, melyek óriási sorsfordulatot hozhatnak életünkben.

Nem baj, ha nem hiszi kedves olvasóm, én szeretettel várom önt egy csodás, valóságos tapasztalásra és oldásra.

Érdeklődjön a részletekről!

Telefonon a (06-20) 325-9062-es telefonszámon

E-mailben az angel1medium@gmail.com címen